Jelenlegi hely

Kisgyerek-karrier: hogyan találjam meg a legjobb megoldást?

Kislányom születése után egy év úgy elrepült, mint a szélvész. Élvezettel figyeltem a növekedését, fejlődését – ez foglalkoztatott a legjobban. A vele való törődés és az otthoni logisztika kitöltötte minden időmet. Persze tudom, hogy mások esetében ez nem feltétlenül így történt, hiszen több anyukát is megismertem coaching munkám során, akik nem sokkal a szülés után belevágtak egy vállalkozásba. Ehhez bátorság, erő, kitartás kell, no meg az a fajta tudatosság, amikor már a terhesség alatt tervezés folyik – mi hogy lesz a szülést követő időszakban.

Nekem ez nem adatott meg, illetve akkor nem voltam ennyire felkészült. Egyébként a terhességem alatt úgy éreztem, hogy nem látom előre, hogy fognak alakulni a dolgok, milyen lesz egy pici babával együtt lenni, gondozni, annyira más élethelyzet volt számomra. De a mostani fejemmel (vagy egy második gyermek esetében) jobban odafigyelnék erre és tudatosabban megtervezném, hogy mikor akarok visszatérni a munkába, illetve mihez akarok kezdeni a munka világában.
 

Ezért most összeszedtem, hogy mit érdemes átgondolni, mire érdemes odafigyelni a döntés előtt:
 

  1. Szellemi kihívásra vágyom.  Félre ne értsetek - nagyon szerettem a kislányommal foglalkozni, játszani vele, gyönyörködni abban, ahogy fejlődik. És úgy gondolom, ez természetes is, hogy egy bizonyos ideig ez teljesen lekötött. Szóval eljött a pillanat, amikor másfajta kihívásra vágytam és ekkor megtettem az első lépéseket vissza a munka világába.
     
  2. Ezzel függ össze a világ tudatos beengedése – kezdtem észrevenni, hogy változások történtek a körülöttem levő világban, szűkebben a szakmámban. Elkezdtem érdeklődni a kollégáktól, hogy mi változott, milyenek a munkakörülmények, az emberi tényezők. Nemrég olvastam ezzel kapcsolatban egy jó kis cikket is és fontosnak tartom itt megjegyezni, amit ott írtak: TEDD MAGAD LÁTHATÓVÁ! Ne tűnj el hosszú időre a munkaerő piaci palettáról, ne zárd ki az innen jövő ingereket. Egyrészt érdeklődj, ahogy fentebb írtam, másrészt pedig maradj a munka vérkeringésben – ha vállalkozni szeretnél, kezd blogot írni vagy vállalhatsz kisebb munkákat.
     
  3. Az átállás tervezgetése. Mi lenne az optimális időpont? Mennyi időt szeretnék-tudok munkára fordítani? Milyen feltételekkel? (pld utazási idő, otthoni munkavégzés lehetősége, vagy csökkentett idő). Visszatérek a korábbi munkahelyemre, vagy másba kezdenék? Hogyan oldom meg a gyerek elhelyezését? Milyen segítségre számíthatok és hogyan tudom ezt optimálisan kihasználni? A fentiek költségei?
     
  4. A 3. ponttal összefügg, hogy érdemes segítőket bevonni, mikor még egész pici a gyerek, hogy ez később ne legyen akadály a munkába való visszatérésben. Nem beszélve arról, hogy egy kisgyermekes anyának is szüksége van az ÉNIDŐ-re, amikor önmagával foglalkozik, feltöltődik, hogy aztán lelkesen, nyugodtan és türelemmel folytassa mindennapi tevékenységeit. Tehát hasznos, ha van kihez fordulnia és esetleg nincs családtag a közelben.
     
  5. Ahhoz hogy a fentieket átgondoljam, információkat gyűjtöttem:
    1. látogatást tettem a cégnél, ahol dolgoztam és tájékozódtam a vezetőmnél a konkrét lehetőségekről,
    2. átgondoltam és összeírtam az erősségeimet, a képességeimet, amiben jó vagyok, kértem visszajelzést másoktól, nézegettem engem érdeklő álláshirdetéseket (mit várnak el, milyenek a feltételek stb.).
  6. A lehetőségek elemzése:
    1. végignéztem és frissítettem az önéletrajzom (nem felejtettem el megjelölni, hogy rugalmas munkaidős állást keresek) és minden elérhető csatornán megjelentettem (állásportálok, Facebook állás csoportok, LinkedIn).
    2. átgondoltam a vállalkozás indítási kilátásaimat – készítettem egy ötlettérképet az összes lehetőségről, ami eszembe jutott, majd elemeztem azokat, hogy melyik életképes, milyen költséggel jár, illetve milyen feltételek szükségesek hozzá.

Nemcsak magunk miatt érdemes végiggondolni a fentieket, hanem a gyermekünk miatt is. Jó tudni, mi a célunk, mi igazán fontos, ha szeretnénk rugalmasan időt tölteni a gyermekünkkel, mellette lenni, akkor nem való nekünk egy nagy kötöttségekkel járó munkahely (pld munkaidő rögzített időkeretben, napi 1-2 órás utazási idő). Ugyanakkor a vállalkozás indítás másfajta kihívásokkal jár, amit ugyancsak mérlegelnünk kell, mielőtt döntést hozunk. Ennél az opciónál az is nagyon fontos, hogy milyen háttértámogatásra számíthatunk (anyagi és mentális) és érdemes az otthon töltött biztonságos időszakot kihasználni egy vállalkozás elindítására/felépítésére. Ez az időszak tele van lehetőségekkel, ami, hogy ez tényleg így lesz –e, csak rajtunk múlik.

Jó gondolkodást és kívánok!


Szőke Kinga 
Life és business coach - Faircoaching

Én egy álmait követő anyuka vagyok - 20 év multinacionális környezetben munkavállalóként eltöltött idő után úgy döntöttem, hogy változtatok, mert szeretném végre valóra váltani az álmaimat. Közgazdász vagyok, pénzügyi és számviteli területeken dolgoztam korábbi életemben, innen hozom a jó rálátásomat a problémákra, valamint elemző képességemet.

Mindig is fontos volt nekem az emberekhez való kapcsolódás. Annyiféle emberrel beszélgettem a munkám során, így észrevettem, hogy mindenkit másképp kell megközelíteni. Nagyon fontos, hogy legyen egy bizalmi szint, hogy megnyíljon az illető. Elvégeztem egy life majd egy life és business coach képzést. Folyamatosan tanulok, képzem magam, mert szeretnék új technikákat, ötleteket bevinni a coaching-ba, illetve tapasztalataimat és tudásomat ötvözve kialakítani egy saját módszert.

Blogot is elkezdtem írni, ahol olyan bejegyzéseket írok, amelyek segítséget nyújtanak mind életvezetési, mind pedig munkahelyi kérdésekben. www.faircoaching.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére