Jelenlegi hely

Könyvtárak karácsonya

Idén is ünnepi programok hadával várja az érdeklődőket a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. Mert alkotni és adni öröm!

Karácsonyi kézműves foglalkoztatásokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt a Könyvtárak Karácsonyán, ahol Mikulásoktól kezdve, a hóembereken át sok egyéb figurát is készíthetnek majd a résztvevők. A kézzel készült alkotások nem csak remek ajándékok, de akár a karácsonyfák kedves színfoltjai és pontjai is lehetnek egyaránt.

Kicsik és nagyok egyaránt jöhetnek

A kézműves foglalkozásokra egyrészt iskolás, illetve óvodás csoportok jelentkezését várják, ezzel is bővítve azok lehetőségeit, hisz a gyerkőcök itt új környezetben és adventi hangulatban készíthetik el apró ajándékaikat, miközben egymással is szorosabb kapcsolatot alakítanak ki. Ezzel pedig szeretnének segítséget nyújtani a pedagógusok számára is, hisz a könyvtár munkatársai szakszerűen levezetett kézműves foglalkozásokat tartanak a jelentkező osztályoknak és óvodás csoportoknak.

Varázsoljunk adventi hangulatot a lakásba

Megijedni azonban nem kell, nem csak az intézményekből várják a látogatókat, hisz szeretettel várják a város és környéke lakosságát is, így ha van egy kis közös szabadidő a családdal, érdemes közösen kilátogatni, és akár díszeket készíteni együtt a karácsonyfára. A könyvtár dolgozói ugyanúgy segítenek a szülők számára is a kis apróságok elkészítésében, így azoknak sem kell félniük a lehetőségtől, akik még sosem csináltak volna kézműves ajándékokat és díszeket.

Olvasójegy, mint ajándék

Mindemellett a könyvtár lehetőséget biztosít arra is, hogy szeretteinknek, barátainknak olvasójegyet ajándékozzon karácsonyra! Így ha van olyan ismerőse, aki nem bír betelni a könyvekkel, neki ez lesz a tökéletes ajándék, hiszen közel 400.000 könyv közül válogathat egy teljes esztendőn keresztül!

Az olvasójegy ajándékozásához kellenek az ajándékozott fél személyes adatai, neve, édesanyja neve, születési helye és ideje, illetve lakcíme. És amiatt sem kell aggódni, hogy az idő korábban elkezd ketyegni, hisz az olvasójegy lejárati ideje akkor indul, mikor az ajándékozott fél először megy használni azt.

Örökítsük meg kép formájában is!

A számtalan program mellett arra is van lehetőség, hogy a közelgő karácsony éke legyen egy családi fotó. Akár magunknak, akár a szülők vagy nagyszülők számára tökéletes ajándék egy családi fotó, ami rólunk készülhet egy meghitt, adventi környezetben.

A Könyvtárak Karácsonya a Városháza ebédlőjében található egészen december 22-ig hétköznap reggel 9 és 12 között, illetve délután 13 és 18 között, sőt, még minden hétvégén 15 és 18 óra között is. Az iskolás és óvodás csoportokat arra kérik, hogy december 17-ig jelentkezzenek be a +36-30/633-1456-os számon.

Forrás: nyiregyhaza.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére